Fejben Marad

Meggyőztem magam, hogy hosszabítsak szerződést az élettel,
még mindig két SZ-el, adom szívem lelkem,
álmomban a falat vertem, miért virrad ki Nap?
hogyha úgyis ki fog hűlni, és te mellette maradsz,
kezdek is fázni, beszélgessünk, mellém ülj le,
rágyújtunk mindketten, én cigire te fűre,
Ádi tűrje!? mert elveszett a tűje, bőrön a skicc,
hogyha az élet vicc, én miért nem nevetek a csattanón?
a ti nevetek csak koszként kúszig végig a fapadlón,
ugyan mér' hagytál itt?! szerelmet szeretnék nem ribancot,
lehet vak vagyok és önző, de te önmagaddal viaskodsz,
pont mint én, minden percben újabb kérdés, minden perc egy hátra lépés,
de itt nincsen hátralék és jutalom, tán egy fapadon
látom: egy koszos földút, amit az ember föltúrt,
ez az élet hamutálja,
összegyűr, összetép, és beledob a kukába,
utána kapsz majd észbe, ezt nem mérheted le pénzbe,
ezért válok meg szárnyaimtól, hogy te repülhess az égbe,
ezért irok szomorkásat, ezért vetem meg a kötelet,
csak egyszer mondanád azt: Ádi értettem a szöveged!


refr.:
Fejben maradtál, saját példán emberré faragtál
igazért kampányoltál, de a hazugságnak falaztál
besült a mutatvány de a cél érdekében újra utat vág
én tudom már, hogy áttaposol rajtam és ezt unom már.


Tudatalatti vágyak lopják vissza a szárnyat,
nem akartam én, bocsánat, de hát miért is értenél?
túl hamar ébredtél, csak hogy valamit árts bennem,
szarok rá ha ezzel a számmal nem lépek fel, meg mással sem!
szerettem sok mindent, szeretem most is az apámat,
ki még mindig káromolja; gratulálok szép találat,
olyan övön aluli, emiatt nem fogok egy hétig aludni,
csak azt ne hidd, hogy miattad, te kiadtad a titkod,
én meg ettem a gyümölcsből, mert nem tudtam hogy tiltott,
ennyit érnék, egy levél, de legalább kézzel írott,
amilyen gyorsan megszeretsz, olyan gyorsan elfeledsz,
ha ebbe a gödörbe esel, egy életre benntrekedsz,
ahol két ember meg egy lápma, egymás boldogítása
mellett nevetnek, barokkos túlzással mondanám hogy: szeretlek
-csak szavak! amik a könnycseppből képeznek tavat,
részegen újra irnék mindent, de az emlék fejben marad,
le lehet rólam szállni! úgyse fogok magyarázni,
nem tudom mi jobb, átaludni, vagy térden csúszva várni...


Kezemmel eltakarom szemem, hogy ne lássam a szemed,
eszemmel eltaszítom kezem, hogy még egyszer lássam szemed,
a sors mindenen csak nevet, ő megmondta már százszor,
hogy egy zápor is elég, tegnapot csinálnék a mából,
a másnaposságból, valaki rád számol 10et,
észben tartod majd az arcát, majd megfizet,
ugyanmár te ezt elhiszed? legyen vége a dilemmának,
nem írom körül szépszájjal, azoknak kik igent várnak,
tessék, szememben látod magad...az vagyok én,
míg másoknak szép volnék, lehet neked csak egy rém.