Én is akarom

Én kiborultam mindig attól, hogy kiborultál mindig a hülyéken, a hülyéken.
Ha beengeded, ami gyengít, ami elszív, csak hagyod, vigyék az erőnket, s a kedvünket.
Hát szevasz, szevasz, tovatűnök, ahogy az összhang is elillant, én lépek most egy szépet.
Majd köszönhetünk, ahogy érzed, hisz utálat sincs köztünk, alig érzek, úgy nézek, pedig


Én is akarom, ő is ugyanez,
Mi a bánat fojtja meg?
Mégis unalom, ez csak a bajom,
Hogy ez nem megy, így nem megy.

Én úgy vigyáztam a tiédre, az enyémre, ne legyen soha többé, szükség, vagy kétség.
Hogy felül vagyok, vagy alattad, sose bántam, nem utáltam én soha ezért senkit még,
Csak magamat néha, meg azt pár száz arcot, aki úgy tűnt, hogy jó nálad, vagy szebb, mint én.
Hát fegyelmezetten tűrtem, de cipeltem csak a terhet. Éppen ezért őrültség az, hogy

Én is akarom, ő is ugyanez,
Mi a bánat fojtja meg?
Mégis unalom, ez csak a bajom,
Gyönyörűnek tűnhet ez.

Félig örülök, mindig akarok,
Mi hiányzik, mi nincs meg?
Síri nyugalom, ez csak a bajom,
Hogy vele nem megy, így nem megy.

Én is akarom, ő is ugyanez,
Mi a bánat fojtja meg?
Mégis unalom, ez csak a bajom,
Gyönyörűnek tűnik ez.

Félig örülök, mindig akarok,
Mi hiányzik, mi nincs meg?
Síri nyugalom, ez csak a bajom,
Hogy vele nem megy, így nem megy.

Vele nem megy, így nem megy.
Hogy nem megy, nem megy.