Kenyér (ft. Opitz Barbi, Tirpa)
Opitz Barbi (refrén)
A fájdalmas múlt néha széttép
Úgy eldobnék már mindent végképp
De várok, hogy a népek megértsék
Hogy mennyit szenvedtem a célért
Nem kívánom, hogy mások megéljék
Ahogyan küzdöttem a kenyérért
A lelkem kuncsorgott kis fényért
Az alagútnak nem láttam a végét
De a dalban megleltem a békét
Burai (verse 1)
Bekell a lény
De nagy a család, és akkor a pénz beszél
De lehet az tél, vagy lehet az nyár
Apuja mennyit kér
Mer' aki tenni fél
Aki megfutamodik, és csak egyhelyben toporog, testvérem annyit ér
Leszarlak, egy nagy pofon
Hiába töri magát a sok kamubarát
Meg az a sok fasz rokon egy életen át
Ki a vesztem betakarja
Az életét rendezze a karba
Aztán megmondja
Közben meg a földdel betakarva
Csak szólok nem hinni velem
Mert ameddig élek, de még a halálom után is vágod fent marad a nevem
És könnyes a szemem, de megyek előre, mert visz a sikerem a sebes szívemen
Emlékezzetek, hogy honnan jöttem, és hogy hova jutottam [?]
Opitz Barbi (refrén)
A fájdalmas múlt néha széttép
Úgy eldobnék már mindent végképp
De várok, hogy a népek megértsék
Hogy mennyit szenvedtem a célért
Nem kívánom, hogy mások megéljék
Ahogyan küzdöttem a kenyérért
A lelkem kuncsorgott kis fényért
Az alagútnak nem láttam a végét
De a dalban megleltem a békét
Tirpa (verse 2)
Ezerszer akartam abbahagyni már a rappelést, de mindig visszatalálok
Undorodok a vakeromtól, sokszor gyenge vagyok, kajak mit magyarázok?
Magam sem értem
Hogy minek tolom még, mi késztet erre?
Mire sikerre leltem
Kicsinált ez az út, kiégett lettem
Tesa, így jártam
Ez van mindennek megvan az ára
Volt, hogy a muterommal nem vágtuk, miből lesz majd befizetve a számla
Ráképzeltük a vajas kenyérre a felvágottat, és úgy falatoztunk
Ha tré kedvünk van, visszamegyünk pár fejezettel, a múltat újralapozzuk
Aki a jólétben születik
A pénzt igazán nem is élvezi
Az embereken nem fog átlátni, sem a támadásokat kivédeni
A világra jöhetek még egyszer, remélem ugyanígy lentről kezdek
Láttam én már mindent, de engem semmi nem törhet meg
Opitz Barbi (refrén)
A fájdalmas múlt néha széttép
Úgy eldobnék már mindent végképp
De várok, hogy a népek megértsék
Hogy mennyit szenvedtem a célért
Nem kívánom, hogy mások megéljék
Ahogyan küzdöttem a kenyérért
A lelkem kuncsorgott kis fényért
Az alagútnak nem láttam a végét
De a dalban megleltem a békét