Mit adnék? (Hiányzol)

Gyerekszobád, hol régen én ringattalak,
most üres és sötét.
A falon kép:
te vagy az és én –
de nem sok a remény,
hogy valaha még lesz úgy, ahogy rég.

A hó szitálva mossa hűlt nyomodat
és senki nem felel
ha kérdezem,
most épp mit tehetsz,
sírsz-e vagy nevetsz,
vajon hol lehetsz, s mért mentél el…

Gyerekszíved, tudom, soha nem felejt
néhány rossz napot.
Már minden más,
de mondd meg, mit tegyek,
hogy utolérjelek,
hogyan kérjelek, hogy megbocsáss?


Mit adnék én, hogy lássalak?
Hidd el, mindenem!
Ha visszatérsz, ígérem én,
nem szidlak és nem kiáltok,
s mindörökké bízhatsz bennem már.


Néha álmomban már te is visszavágysz,
már a kapu előtt állsz.
S elmondhatom,
hogy itt van a helyed,
hogy fogom a kezed
és te elhiszed. – De messze jársz!

Mit adnék én…